Villámvédelem, villámvédelmi felülvizsgálat

Az építményeink villámvédelmének fő célja, hogy az épületet és abban található értékeket, javakat az emberrel együtt megvédje a villámlás káros hatásaival szemben. a villámhárító nem tereli el a villámot, csak szabályozott körülmények közt levezeti a földbe, és ott eloszlik az energia. A villámvédelem becsapáskor, a villámlás káros hatásait csökkenti.
Bármely épület, komplexum, objektum, illetve tereptárgy, melyen
létesült villámvédelmi berendezés, függetlenül attól, hogy a vonatkozó
jogszabály kötelezően előírja e villámvédelmi berendezés létesítését.
Felülvizsgálatra kötelezett.

KÜLSŐ VILLÁMVÉDELEM, VILLÁMHÁRÍTÓ FELÉPÍTÉSE:

FELFOGÓ

Az épület tetején helyezkedik el feladata, hogy az épületet ért villámcsapást felfogja, ezzel megóvja a közvetlen villámcsapástól. Az épülethez közeledő előkisülés, a fémből készült földelt felfogóból ellenkisülést indít meg, ezért a villám főkisülése a felfogóból fog kiindulni. Az épület fém alkatrésze is lehet felfogó, ha kielégíti a követelményeket.

LEVEZETŐ

A levezető a felfogótól a földelőig érő szakasz, általában az épületben vagy az oldalfalán függőleges helyzetben található. az a feladata hogy a felfogót érő becsapás energiáját a földelőbe vezesse a lehető legrövidebb idő alatt an élkül, hogy felmelegedjen, vagy elszakadjon, és károkat okozzon az épületben.

FÖLDELŐ

A földelésnek az a szerepe, hogy a villám energiáját szétoszlassa a talajban, károkozás nélkül nagyon rövid idő alatt. Ezért a földelésnek olyanna k kell lennie, hogy minél nagyobb felületen keresztül érintkezzen a talajjal.

Villámvédelmi felülvizsgálatok gyakorisága:

  • “MK” osztályba sorolás esetén 3 évente. Ma KK kiemelt kockázat RB (Robbanás Biztos)
  • “KK” osztályba sorolás esetén 6 évente.
  • “AK” , “NAK” osztályba sorolás esetén 6 évente.

Nem norma szerinti villámvédelem

Az új létesítési szabványok bevezetése előtt, tehát az MSZ 274 szabvány előírásai szerint készítették el az épületre szerelt villámhárító berendezést.

Nem norma szerinti villámvédelem szerint készült villámhárító berendezések bővítését a létesítésük idején érvényben lévő rendelkezések szerint kell kivitelezni.

A villámvédelmi felülvizsgálatot a kiépítésekor érvényes szabványok és rendeletek figyelembevételével kel ellenőrizni.

Norma szerinti villámvédelem:

Ideiglenes és állandó jellegű építmények villámvédelme norma szerinti, ha a tervezése, kiépítése, szerelése, vizsgálata és karbantartása megfelel a vonatkozó előírásoknak, vagy olyan biztonságot nyújt, ami azzal egyenértékű.

Új épületen, és ha az épület rendeltetése megváltozik, csak norma szerinti villámvédelmi rendszerrel lehet szerelni.

A villámhárító szerelése közben vannak alkatrészek, amik eltakarásra kerülnek, ezekről eltakarás előtt részleges felülvizsgálatot kell készíteni, fotókkal mellékelve. 

A villámhárító berendezés elkészülte után, de még az átadás előtt kell elvégezni az első felülvizsgálatot.

Az időszakos felülvizsgálatot az LPS I és a LPS II osztályú rendszereken 3 évenként, egyéb rendszereken elegendő 6 évenként ellenőrizni a villámhárító állapotát.

Villámhárítót csak tervezés dokumentációja alapján lehet kivitelezni és felülvizsgálni. Az időszakos felülvizsgálatok minősítése a tervdokumentum és az eltakarás előtti részek felülvizsgálati jegyzőkönyv elvesztése után csak nem megfelelt lehet, ezért ezekre a dokumentumokra nagyon vigyázni kell.

Villámvédelmi felülvizsgáló

Villámvédelem felülvizsgálatát csak az végezheti, aki erősáramú előképzettséggel rendelkezik, és 3 év gyakorlati időt töltött el a szakmában. Elvégezte az villámvédelmi felülvizsgáló tanfolyamot és ott sikeres vizsgát tett. Rendelkezik OKJ –s villámvédelmi felülvizsgáló bizonyítvánnyal

Belső villámvédelem

A villámhárító feladata villámvédelem külső hatásának megoldása. A belső villámvédelem az épületben található berendezések és a külső rendszer közt keletkezhető átütések megszüntetését hivatott megszüntetni.

A veszélyes megközelítés átütést okozhat, ennek elkerülésére össze kell kötni vagy direkt, és akkor nem húz át, vagy ha nem lehetséges, akkor szikraközön keresztül, de akkor már szabályozzuk az átütés helyét. Ezeknek az átkötéseknek a helyét a szabvány pontosan meghatározza, irányelveket ír elő A legtöbb ilyen átkötést szemétledobó, liftakna, szellőző cső, vagy a különböző csőhálózatokon kell alkalmazni. 

A villámvédelem felülvizsgálat alatt nagy figyelmet szentelünk a belső villámvédelem szabványos átkötéseinek meglétének ellenőrzésére és a belső túlfeszültség védelmi készülékek meglétének és szabályos elhelyezésének szerelésének ellenőrzésére

A villámvédelmi felülvizsgálat dokumentációja

54/2014. (XII. 5.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról előírásai szerint készül.